Nekünk írták

2017 nyarán

Benzinkúti autókulcsos kaland

A benzinkúton beparkoltam a kút elé, gondoltam, hogy amíg teletöltöm a tankot, addig a két gyermekem nyugton marad a kocsiban, de tévedtem.
Kihasználva távollétemet, birkózás és csatatér vette kezdetét a kocsiban, autódudálás ezerrel, verekedés, kiabálás amit csak el lehet képzelni.

Egyszer csak néma csend lett, ami tudtam, NAGYON rosszat jelent.

A kocsikulcsot bennehagytam a gyújtáskapcsolóban! A roszcsontkópék teljes gőzzel megörülve nagy lelkesedéssel nekiálltak, hogy ők majd beindítják a kocsit és jól itthagynak engem. Addig-addig piszkálták az autókulcsot, amíg az egymással folytatott versengés, ütlegelés közepette jól beletörték az indítókulcsot a gyújtáskapcsolóba.

Totál kiakadtam, majd szívbajt kaptam, hogy most mi lesz velem, mitévő legyek. Elővettem a telefonom, és a neten autókulcs másolással foglalkozó, záras szakembert kerestem. Nem túl nagy sikerrel. Sajnos nem találtam segítőkész szakit, aki egyből, vagy rövid időn belül kijött volna és orvosolta volna a problémám.
A gyermekeim eközben természetesen angyali békében várták, mi lesz.

Felhívtam egy ismerősömet, hogy mit csináljak? Egy pestszentimrei autókulcsmásolót javasolt, hogy hívjam fel, mert neki is másolt már kulcsot, hátha rajtam is tudna gyorsan segíteni.

Felhívtam a számot, a vonal végén egy nagyon rugalmas és empatikus szaki volt, rövid időn belül meg is érkezett a "tetthelyre" és elmondta, hogy a gyújtáskapcsolóból a beletört részt elviszi magával, és a törött kulcs alapján készít egy másolatot illetve az "immochippet" is leklónozza. Na ez totál kínai volt, mindenesetre úgy tűnt nekem, hogy érti a dolgát. :)

Az egész művelettel nem egész egy óra alatt elkészült. (Jó mondjuk a műhely 10-percre volt, de akkor is.)

Nagyon meg voltam elégedve a fiatalember munkájával, elmentettem a számát, és biztos hogy őt fogom ajánlani minden ismerősömnek, akinek autókulcsmásolás vagy beletört kulcs problémája van.

Még egyszer nagyon köszönöm:

Váradi Helga

Copyright 2011. Joomla 2.5 templates free. Mindenféle kulcs másolása - autokulcsmasolo.hu